Czirják Róbert Krisztián bemutatkozó oldala!

A legfontosabb és legérdektelenebb adatok egy helyen!

Röplabda

Hogyan is kezdődött?
Csapatkép

Ugyanúgy mint a sakk ez is a Kazinczyban kezdődött.

Nagyjából harmadikos lehettem amikor is meghírdették, hogy ki lehet próbálni a röplabdát a suliban. Első osztályban fociztam de a tesitanár aki tartotta az nyugdíjba ment és mozogni KELL ezért kipróbáltam, és megtetszett. Két év után bekerültem az U15-ös csapatba és ott dőlt el, hogy én ezt szeretem csinálni.

A csapattársak is nagyon jó arcok voltak így könnyen beilleszkedtem.

Alvás

Mind látható nagyon jóban voltunk.

A Kazinczyban is jó eredményeket sikerült elérnünk.


Ekkor voltam 8.-os és egész jó eredményeket tudtunk elérni, ki jutottunk az országos selejtezőre bár akkor műtötték a tesi tanárunkat Roli bát és ez meglátszott a teljesítményünkön.

A sulis csapat

Egy videó a megyei fordulóról



A Széchenyiben

Az első élményem a 12 órás röpi volt amit felettébb élveztem. Ezután Győző tanárúr hívott az 5. korosztályos strandröplabda diákolimpiára amin a legjobb 32-ben végeztünk. Majd másnap volt a 6. Korosztályos ahol pedig összetalálkoztun a másik Széchenyis csapattal és egy szoros mérkőzés után ők kerültek ki győztesnek. A legjobb 64-ben végeztünk.



Mostanában

Hogyan megy a röplabda mostanában?

A mostani szezonunk nem volt a legjobb. Középszakaszban egy meccset nem tudtunk megnyerni. Legalábbis U17-ben, U20-ban egész jó szezonunk volt 5. helyen végeztünk. Ennek ellenére sokat fejlődtem az idei évben. Liberót kezdtem játszani az évben és végre sikerült megszoknom.



Csapat

Itt éppen az USK csapatát vertük el 3-0-ra

Az oldalt és annak tartalmát készítette: Czirják Róbert Krisztián